Most kell résen lennie Von der Leyennek: hamar megkapta az ultimátumot a liberálisoktól és a szociáldemokratáktól

Egy tömeges tartózkodás is jelentős politikai üzenet lenne.

Egy tömeges tartózkodás is jelentős politikai üzenet lenne.
„A Budapest Pride kapcsán Magyarország ellen indított woke keresztes hadjárat egy nagyon komoly ügy” – mondta a spanyol EP-képviselő.
AfD-s képviselő tette le voksát Orbán Viktor mellett az EP-ben.
Ha Európa sokrétű válságtüneteiről nem is, ezekről mindig lehet vitázni, ha a nagykoalíción múlik.
Irányba rakták az EU soros elnökét.
Tarr Zoltán elmondta: „annyi mindenről szavaznak, hogy már nem is tudja, hogy ennél a voksolásnál milyen gombot nyomott”.
Súlyos gyanú merült fel.
„Mára már mások is követik ezt a definíciónkat. Tusk Kaczyński ellen, Magyar Péter Orbán ellen, Csehországban Fiala az EPP-s barátainkkal együtt Babiš ellen” – fogalmazott Weber.
A tiszások brüsszeli frakcióvezetője gyakorlatilag kúszik-mászik, csak érkezzenek meg balról a szokásos támogató szavazatok.
Már hétfőn kiderülhet, mi lesz az Európai Bizottság elnökének sorsa.
„Ha az Európai Parlament felfüggeszti Magyar Péter mentelmi jogát, azonnal megnyílhat az út a büntetőeljárás előtt” – állapította meg a Faktum tényellenőrző portál.
Az EP döntését követően akár három különböző ügyben is büntetőeljárás indulhat az ellenzéki politikus ellen.
Drasztikusan felgyorsultak az események.
Szándékos beavatkozásként értelmezhető.
„Megnyugtató” választ adott az EP alelnöke.
Még Karácsony Gergelyt is megemlítik.
Kifakadt az Európai Parlament elnöke.
Lassan már a Néppárt tagjainak is elegük van a német politikusból.
„Európa cselekvőképessége attól függ, hogy sikerül-e eltörölni az egyhangúság elvét” – mondta az Európai Néppárt elnöke.
Roberta Metsola szerint Ukrajna már teljesítette az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez szükséges feltételeket, a labda most az Európai Unió térfelén pattog.